Volt egyszer egy szegény ember, aki gondterhelten bandukolt
az erdő szélén...
Amikor elfáradt, leült pihenni, és a hátát egy fának támasztotta.Ekkor még nem tudta, milyen fát választott.Különös, mágikus fa volt ez. Olyan fa, ami minden kívánságát teljesíti annak, aki hozzá ér.
A vándor először arra gondolt, milyen jó lenne most egy
pohár víz.Hirtelen azon vette észre magát, hogy egy pohár kristálytiszta víz van a kezében.Meglepetten nézte, vizsgálgatta, még meg is szagolta. Végül úgy döntött, hogy nem lehet veszélyes, és megitta.Aztán megéhezett, és valami ennivalót kívánt. Az étel
ugyanolyan hirtelen és bámulatos módon jelent meg előtte, mint
a víz.
„ Úgy látszik, teljesülnek a kívánságaim!"
- gondolta meglepetten.Most már hangosan mondta ki:
„Akkor hát szeretnék egy gyönyörű házat!"
A előtte lévő völgyben megjelent a ház. Arcán széles
mosollyal szolgákat kívánt, akik a háznak gondját viseljék. Amint
ezek is megjelentek, úgy érezte, hihetetlen erővel áldotta meg az
Úr. Kívánt hát magának egy gyönyörű szép és rendkívül
intelligens asszonyt, akivel szerencséjét megoszthatja.
Amikor ez is valóra vált, meglepődve szólt a nőhöz:
„Várj csak egy kicsit! Mi történik itt? Nekem nincs ilyen
szerencsém! Ez velem nem történhet meg!"Abban a pillanatban, hogy ezeket a szavakat kimondta...
minden eltűnt.
„Tudtam."
- mondta, és megrázta a fejét.
Azután felállt, és gondterhelten bandukolt tovább az erdő
szélén... (Anthony de Mello: Szárnyalás.)
